Raktár magánszemélyeknek – ha elfogyott a tárolóhely

Az ismeretterjesztő csatornák kiemelkedően népszerű programjai közé tartoznak az úgynevezett raktárvadász műsorok, ahol árverés keretén belül adják el idegenek régóta elfeledett raktárainak tartalmát az erre szakosodott kereskedőknek. Biztosan Ön is látott már ilyet, vagy ha nem, érdemes megnéznie, hiszen egyrészt érdekes és szórakoztató, másrészt betekintést nyerhet abba, hogy hogyan is néznek ki, illetve működnek az olyan raktárak magányszemélyeknek kiadott változatai, mint amilyen a miénk is.

A fent említett műsorokhoz hasonlóan raktárainkat magánszemélyeknek adjuk bérbe, akik így felszabadulhatnak a rengeteg lom nyomása alól, vagy elhelyezhetik azokat a tárgyaikat, amelyekre még szükségük van, de a pillanatnyi élethelyzetükben nem tudják őket elhelyezni. Ez a pillanatnyi élethelyzet lehet egy felújítás, amikor ideiglenesen egy kisebb albérletbe költöznek, és a házban még épp elférő bútorok az átmeneti lakásban nem férnek el, de lehet más eset is; ezt csak ők tudhatják. A lényeg, hogy nálunk biztonságban tudhatják a holmijukat, nem kell aggódniuk a kártevők miatt sem, és persze elárverezni sem fogunk semmit.

A raktárak magánszemélyeknek és természetesen vállalkozásoknak is elérhetőek, így a mi ügyfeleink között is fellelhető néhány kisebb webáruház, ám nem ez a jellemző, és ez főleg a méretekből adódik. Egy többféle terméket kínáló cégnek nagyméretű raktárra van szüksége, ami nálunk nem megoldható. Egy magánszemélynek azonban elég lehet akár 1-2 négyzetméter is, amit nálunk egyszerűen bérelhet ki, de persze azokra is gondoltunk, akiknek ennél nagyobbra van igényük: akár 25 négyzetméteres raktárat is találhatnak nálunk.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, válasszon a raktárak magánszemélyek számára kínált típusai közül, és használja, amíg csak szüksége van rá! Ha kérdése lenne raktárainkról, a szolgáltatásról, vagy árainkról, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén; kollégáink szívesen válaszolnak!

Share Button

Elérhetõségek
+36 70 944 8080
+36 23 412 222
info@maganraktar.com