Magánraktár bérlés Budapest közelében üzleti célokra

A raktáraknak mindig nagy hasznukat veszik, a kereskedelemben, iparban fontos szerep jut nekik, de a magánraktározásnak is jelentős feladat jut a lakossági szolgáltatások körében. A raktárak használatával helytakarékos tárolást lehet megvalósítani, méghozzá többféle céllal. A magánszemélyek és kisebb vállalkozások is hasznot tudnak húzni abból, hogy helyiséget bérelnek tároláshoz.

Üzleti célra bérelt raktár elérhető 

Az senki előtt nem titok, hogy mennyire megéri olyankor tárolóhelyet kölcsönözni, amikor hely szűkébe kerül valaki. Felújítások, költözések, átmeneti szituációk esetén a bérlés nagyon jól bevált megoldás, ami megfizethető és az ügyfelek igényeihez igazítható. Sokan magánemberként bérelnek magánraktárat, de ez az opció nyitva áll a kisebb cégek, vállalkozások, vállalkozók előtt is.

Természetesen itt nem az áru tárolására kell gondolni, legalábbis semmiképpen sem ipari mennyiségben. A  magánraktár területén ember léptékű méretet kapott helyiségek várnak arra, hogy telepakolják őket. A szinte doboznyi mérettől a szobányi raktárhelyiségig több méretben is elérhetőek a tárolók.

A berendezéstől a dokumentumokig

Mit jelent tehát üzleti célra bérelni egy néhány négyzetméternyi tárolót egy telephelyen? A cégeknek lehetnek nagyobb mennyiségű, felgyűlt, archivált papírra nyomtatott dokumentumaik, amiket nem tudnak vagy nem szeretnének helyben tárolni. A papírhalmokat dobozokba, illetve iratgyűjtőkbe rendezve el lehet rejteni a raktárhelyiségben, ahol felcímkézve és kategorizálva várhatják, hogy sorra kerüljenek.

A különböző irodai eszközök, használaton kívüli bútorok, berendezések mind helyet kaphatnak a zárható és őrzött telephelyen. Ami nem fér el az irodában, az egy bérelt tárolóban igen, de két iroda közötti időszakra is nagyszerűen kihasználható a szabad hely adta lehetőség.

magánraktár bérlés Budapest

Miért zsúfolná fel az iroda vagyontárgyait ugyanott, ahol a csapata is dolgozik? Béreljen raktárszobát és használja addig, ameddig csak szüksége van az extra tároló helyre! Mérlegelje az előnyöket és döntsön a magánraktár bérlésnél Budapest közelében!

Miért és milyen raktárszobát béreljen a cége tárgyai, dokumentumai számára?

Szempontok a magánraktár kiválasztásához

Az üzleti célú bérléshez az első lépés meghatározni, hogy mit és mennyit szeretne elpakolni egy tárolóba, mint bérlő. Ez még csak a kisebbik feladatot jelenti, mert ki is kell választani, hogy hová kerüljenek a szabadságra küldött holmik. Pár szempont segíteni fog abban, hogy ne kelljen csalódnia és maximális biztonságban tudhassa a cég vagyontárgyait.

  1. Tulajdonságok alapján meg lehet állapítani, hogy egy adott telephelyen mekkora méretű tárolók elérhetőek és azok mit tudnak nyújtani, milyen holmik tárolására alkalmasak.
  2. Biztonságban tudni minden holmit, alapvető elvárás, ezért olyan telephelyet szabad csak előnyben részesíteni, ami professzionális megfigyelő és riasztó rendszerrel van felszerelve. Egyáltalán nem történhet meg, hogy a telephelyen tárolt vagyontárgyakban valamilyen kár keletkezik, mert nincs a helyszínen például megbízható tűzjelző vagy a vízvezetékek rossz állapotban vannak és eláznak a falak, padlók stb.
  3. Ár és szolgáltatások is meghatározzák, hogy egy magánraktár mennyire számít vonzó és értékes döntésnek az ügyfelek oldaláról. Kapnak e segítséget az ügyfelek, mennyire könnyen tudják elérni a telephelyet, nyújtanak e személyre szabott kondíciókat és igyekeznek e megfelelni az ügyfelek igényeinek és mindezt korrekt árakon tudják e megtenni.
  4. Tájékozódni érdemes a felmondás, hosszabbítás, tárolási idő vagy a fizetési feltételek részleteiről is, nehogy valamilyen kellemetlen meglepetés érje az ügyfelet.

A fővárosban és környékén tevékenykedőknek ajánljuk a Törökbálinton megtalálható raktárunkat. Budapesthez képest közel és könnyen megközelíthető helyszínen biztosítunk lehetőséget magánraktár bérlésre Budapesten.

Ha felkeltette az érdeklődését ez a nagyszerű opció és aktuális a bérlés, csak nyugodtan lépjen velünk kapcsolatba vagy keressen fel minket személyesen a telephelyünkön! A kollégáink örömmel válaszolnak a bérleti szerződés megkötését megelőzően minden kérdésére!

Share Button

Elérhetõségek
+36 70 944 8080
+36 23 412 222
info@maganraktar.com